VIII. Rész

Lassan két órája csatangolunk és Olaszország egészen magával ragad. Az út mellett hatalmas fák, szépen díszített parkok, teljesen festői látvány! Szokás szerint nem figyelek az orrom elé, annyira elmélyülök a mellettünk lévő csodaszép parkban. Bamba gondolkodásomat egy hangos éles hang szakítja meg. Én lassan oldalra nézek és csak akkor tűnik fel, hogy az út közepén állok és egy kocsi nagy sebességgel száguld felém. Nagyon szeretnék ellépni, de nem megy. Nem bírok megmozdulni. Annyira megijedtem, hogy minden egyes porcikám lebénult. Ennyi volt? Azt hiszem... De nem akarok meghalni! Fiatal vagyok! Mozdulj már láb! Kiabálok! Nem... Nem megy... Nem jön ki hang a torkomon... Elakadt a lélegzetem és meg se tudok nyekkenni... Akkor ennyi! Oh, istenem, könyörgöm, ne hagyd, hogy meghalljak! Már homályosan látom a kocsit ami lassít, de ha nem mozdulok elüt. Nem hallok semmit, olyan mintha megszűnt volna minden körülöttem, a látásom homályos, csak a kocsit látom tisztán és nagyon jól tudom, hogy ugranom kell. Hirtelen egy hatalmas rántásra leszek figyelmes és minden elsötétedik! Azt hiszem elestem... Vagy elütöttek? Meghaltam? Azt hiszem lélegzek...
- Meghaltam? - suttogom remegő hanggal.
- Elestél... De közel jártál a halálhoz! - Hallom Ellington édes hangját.
Lassan kinyitom a szemem és azt látom, hogy Ellington karjaiban fekszem, a földön, körülöttünk rémült járókelőr és Ell szülei.
- Dio mio! Stai bene? Ti sei fatto male? Mi dispiace! Devo chiamare un dottore? - Hallok egy női hangot.Ell felül és vele együtt én is. Körülöttünk rengeteg ember, előttünk a kocsi, ami majdnem elütött és egy nagyon ideges olasz nő. Szóka hosszú hajú és rémülten magyaráz valamit.
- Sajnálom, nem értem tisztán! Elismételné, lassan? - Kérdem, de rájövök, hogy valószínűleg nem érti. - Mi dispiace, non vedo chiaramente! Ripeti lentamente?
A nő arcán egy kis megnyugvás látszódott és közelebb lépve lassan megismételte a kérdéseket. Azt kérdi, jól vagyok-e, megsérültem-e és szükségem van-e orvosra. Meg, hogy nagyon sajnálja, az ő hibája. A félelmen kívül nem történt semmi baj, hála a jó égnek és Ellingtonnak. Elmondtam a nőnek, hogy semmi bajom, csak megrémültem és elnézést kértem, mert az én hibám is. A tömeg lassan eloszlik, néhányan oda jönnek és közlik Ellingtonnal, hogy egy hős és a semmiből felbukkan két rendőr. Nem hinném, hogy velük szót értenék, szóval ezt inkább olyasvalakire hagyom aki profibb. George odamegy a rendőrökhöz, Cheryl pedig letérdel mellénk.
- Minden rendben? - Kérdi rémülten.
- Igen! Minden rendben, csak nagyon megijedtem... Azt hiszem, ha Ell nem lett volna és már rég az aszfalton feküdnék! Ezt hogy hálálom meg neked...? - Sóhajtok és Ellingtonra nézek. - Sokkal tartozom... Nagyon...
- Mivel tartozol te neki? Vagyis miért? - Cheryl zavarodottan néz rám.
- Eljött velem vásárolni, visszahozott a tengerpartról amikor beleléptem abba a hülye kagylóba, kimentett a pedofiltól és most se hagyta, hogy meghaljak... Tényleg sokkal tartozok neki! Köszönöm! - Mondom és megölelem Ellt.
- Van mit! - Értetlenül nézek rá mire elmosolyodik. - Tudod jól mit akarok!
Ártatlanul pislogok fel rá, mire ő homlokon csókol és feláll, majd a kezét nyújtja és segít nekem.
- Anya, azt hiszem, jobb lenne, ha mi most vissza mennénk mielőtt Sellt elüti egy busz! - Mondja Elington.
- Rendben! Szerintem lassan mi is elindulunk visszafelé! - Felel Cheryl. - Te meg vigyázz magadra!
Kedvesen mosolyog én pedig bólintok és elindulunk visszafelé. Ellington kicsit idegesnek tűnik... egész úton meg se szólalt, csak meredten bámult maga elé, és jó erősen a kezemet szorította. Amikor beléptünk a hotelbe, tekintetét a földre szegezte és gyors léptekkel berángatott a szobánkba. Miért ilyen ideges? Odarángat a kanapéhoz és leül, én pedig mellé.
- Mi a baj? - Kérdem.
- Látom egy pillanatra se lehet elengedi a kezed... Jobban is figyelhettél volna! Mi van, ha nem figyelek és elütnek? Istenem, Selena, azt hinné az ember, hogy egy ekkora lány tud magára vigyázni és nem kell fogni a kezét mint egy ötévesnek! Szoktál te gondolkozni? Egy tök idegen helyen vagy, igazán odafigyelhetnél, mit csinálsz! Elsoroltad, hogy már nem egyszer segítettem neked, és nagyon szívesen tettem, de értsd meg, hogy nem biztos, hogy mindenre időben fogok tudni reagálni! Ha most nem nézek véletlen rád, akkor az aszfaltról vakarna össze hullaszállító... - Én tátott szájjal hallgatom Ellingtont, aki úgy leszid, ahogy anyám se szokott.
Jézusom, olyan mintha meghaltam volna! Nem értem mire ez a nagy dühroham. Élek és virulok, tudok vigyázni magamra és nem vagyok már kisgyerek. Szerintem már 10 perce csak szid, mint a bokrot, mászkál előttem, én pedig csak figyelem minden mozdulatát. Kicsit szarul esik, mert már nem csak a mostani miatt szid, hanem az összes hülyeség miatt amit csináltam... Tényleg, már olyanokat hoz fel, hogy azok már nagyon fájnak... Balesetek, amikről nem is én tehetek, fiú gondok, régi kapcsolatok és ez már nem ahhoz a dologhoz tartozik, hogy kicsit le kell szidni mert figyelmetlen vagyok, hanem ez már amolyan szedjük-elő-az-összes-baklövésed-és-vágjuk-a-képedbe dolog. Ahogy előbukkannak a régi emlékek, összeszorul a szívem mert az emlékképekkel együtt nagyon jól emlékszek az érzésekre is és nagyon fáj ahogy kiabálva emlegeti.
- Kérlek, hagyd abba... - Motyogom halkan, lehajtott fejjel, de meg se hallja. - Ellington kérlek!
Egészen addig bírom ezt az egész szidást, míg Ell, meg nem említ egy régen történt komoly balesetet. Amikor 13 éves voltam anyu kórházba került egy autóbaleset miatt és amikor megtudtam ész nélkül rohantam a kórházba és pár centin múlott, hogy elüssön a vonat. Ell rántott vissza, mert tőlük rohantam el és ő is jött velem. Ha nem lett volna ott szerintem kiugrok a vonat elé. Ahogy beugranak a képek, és hallom ahogy Ell emlegeti azt a napot... A kezem ökölbe szorul, a fejem lehajtom, a hajam az arcomba lóg és könnyek szöknek a szemembe.
- Kérlek... Kérlek, hagyd abba... - Suttogom és a könnyeim az ölembe hullanak. - Nagyon szépen kérlek... Ne fojtasd...
Ellington megáll. Abba hagyja. Felpillantok és látom, hogy döbbenten mered rám, szája tátva, szemei elkerekedtek. Letörlöm az arcomról a könnyeket és folytatom, amit akartam mondani.
- Tudom nem vagyok tökéletes, gyerekes tudok lenni, követek el hibákat... Elég sokat... Megesik, hogy figyelni kell rám, előfordul, hogy bajba kerülök, de csak egy ember vagyok! Nem vagyok tökéletes! És... És... Én ezt nagyon sajnálom! Tudom, mindig azt mondtam, hogy a tökéletest érdemled, de az nem én vagyok és sajnálom! 
Nem bírok tovább beszélni. Elmegy a hangom és sűrűn záporozni kezdenek a könnyeim. Arcom a kezembe temetem és próbálok megnyugodni, de nem megy. Rá se merek nézni Ellingtonra. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy egyáltalán nem érdemlem meg. Hirtelen karokat érzek magam körül és amikor kinyitom a szemem Ellingont látom. Erősen magához szorít, nyakamon érzem minden lélegzetvételét és amikor megpuszil a gyomrom görcsbe rándul. Orrommal megcsikizem a nyakát, szipogok egy kicsit és leteszem a fejem a vállára. 
- Sajnálom! - Suttogom. 
Ellington leül mellém és odahúz magához. Átölel és letörli a könnyeket az arcomról.
- Nincs mit sajnálnod! Én kérek elnézést... Nem azt akartam elérni, hogy szarul érezd magad csak nagyon megijedtem... - Motyogja miközben a karomat simogatja.
- Megijedtél? Mitől?
- Az ég szerelmére Selena! Majdnem meghaltál! Nagyon közel voltam ahhoz, hogy örökre elveszítselek... - Egy pillanat után folytatja. - Hogy van a lábad?
- Még megvan és én is szeretlek! - Felelem és a mellkasára hajtom a fejem.
Ell lassan simogatja a karom és szótlanul ülünk. Igyekszem megnyugodni, de még mindig szipogok egy picit.
Azért örülök, hogy ennyire nem akar elveszít, még ha fáj is, de legalább félt annyira, hogy leszidjon.
- Veled még a csöndben ücsörgést is élvezem! - Motyogom halkan.
- Annak örülök! Veled ellentétben én unatkozom... - Morogja.
- Hát... Akarsz beszélgetni?
- Miről? - Ell mintha kicsit meglepődött volna. Ki gondolta volna, hogy én is társas lény vagyok és kell a beszélgetés nekem is?
- Hát... Például mesélhetnél róla!
- Róla? Kiről róla? 
- Tudod, a lányról akivel először lefeküdtél! Milyen a kis-csaj? Ismerem? - Kérdem mosolyogva.
- Jaj Selena! Nem kis-csaj, hanem nagylány, idősebb volt nálam, 19 és fél éves. Nem hinném, hogy ismered...
- Hogy hívják?
- Natalia Rose
Én döbbenten pislogok fel Ellingtonra. Olyan ismerős a neve...
- Öm... Kb. 10 centivel magasabb mint én, szőke hosszú haja van, zöld szeme, hülyén nevet és tiszta modell alkat? - Érdeklődök.
- Igen... És pont olyan édes kis orra van mint a tiéd! - Ell mutatóujjával az orromhoz ér én meg behunyom a szemem. - Olyan vagy mint egy kiscica! De honnan, tudod, hogy néz ki Nati?
- Hm... Talán ismerem... - Felelek.
- Komolyan? Honnan?
- Mielőtt anyám és apu összejöttek, apámnak volt egy másik felesége és abból a házasságból lett Nati, csak miután elváltak, Nati az anyja vezetéknevét vette át... Gyakorlatilag, te először a féltestvéremmel feküdtél le... - Felelek.
Ellington szó szerint hó fehér lesz, szeme elkerekedik, szája tátva marad. Olyan mint aki szellemet lát. Vesz levegőt? Ellington lélegezz! Hirtelen, vissza tér belé a szín, szemét becsukja és elmosolyodik.
- Remélem, te is olyan tehetséges vagy mint ő! Szeretlek! - Mondja s homlokon puszil.
- Én is téged!
Alighogy kimondom hatalmas csörömpölésre leszünk figyelmesek a szobánkból.
- Te is hallottad? - Ugrok fel Ellington karjaiból.
- Wow, Selly cica, neked mióta van ilyen jó segged? - Mondja Ell és lazán végigtaperol.
- Ellington... - Morgom idegesen és Ell leveszi rólam a kezét. - Köszönöm!
- Bocsi, de egyébként én is hallottam...
Ellingtonnal lassan közelebb sétálunk az ajtóhoz. Nekem már épp a kilincsen van a kezem amikor ajtó nyílást hallunk.
- Sziasztok! - Kiabál Cheryl.
Ellingtonnal felkiáltunk, az ijedtségtől.
- Mi az? Olyanok vagytok mint akik rosszat csináltak. - Mondja George.
- Mi? Nem... Csak megijedtünk... - Felelek.

Este felé, olyan fél 10 körül már lezuhanyoztam és a tükör előtt állva a fogamat mostam. Hm... Nagyon szexin tudok fogat mosni, az tuti. Egy pillanatra letekintek és amikor vissza nézek, mintha egy sötét árny alak lett volna mögöttem. A fogkefe kiesik a kezemből, bele a mosdóba én pedig rémülten megfordulok, de sehol senki. Gyorsan végzek a fogmosással és kirohanok a fürdőszobából, be az Ellel közös szobánkba. Ellington pizsamagatyában az ágyon fekszik, képregényt olvas és közben szól a TV. A függönyök ki vannak húzva, fény alig van a szobába csak annyi amennyit a kislámpa ad az ágy mellett és a TV fénye, de még abban is sötét van.
- Baj van csajszi? - Kérdi.
Megrázom a fejem és lefekszem mellé. Ellington tovább olvassa a képregényét én pedig odamászok mellé és átölelem.
- Biztos minden rendben? Olyan... Rémültnek tűnsz! - Leteszi a képregényt és rám néz.
- Igen, csak fáradt vagyok... - Motyogom.
Ell leteszi a képregényét a földre, majd a távirányítóért nyúl és lekapcsolja a TV-t, aztán a lámpát. Magunkra húzza a takarót, oldalra fordul és átölel.
- Akkor aludj! - Mondja nyugodt, kicsit fáradt hangon.
Oh, ha tudnék... Egyszerűen annyira... Olyan ijesztő ez a sötét. Viszont nagyon fáradt vagyok... Egy pillanatra az ablakra pillantok, nem is tudom miért, de amikor oda nézek, mintha egy sötét fickó bámulna vissza rám. Én rémülten felülök és zihálva a kislámpa felé nyúlok de nem tudom felkapcsolni. Rémülten kapcsolgatom, de semmi. Ellington felé fordulok de nincs mellettem. Ne! Ez megint álom? Nem... Nem emlékszem, hogy elaludtam volna... Az alak az ablakból elindul az ajtó felé én pedig oda rohanok és mielőtt oda érne bezárom az ajtót. Nyugodtan nekidőlök az ajtónak aztán egy nagy sóhaj kíséretében megfordulok. Mögöttem nagy sötétség, előttem pedig az a fickó aki az ablakból nézett rám. Minden eltűnt körülöttem, sehol semmi és senki... A levegő szörnyen lehűlt, és ismét vérszag terjeng a levegőbe. Ne! Nem akarom! A sötét alak lassú léptekkel felém indul én pedig elrohanok. Nem látok semmit, nem hallok semmit, csak érzem a hideget és a vér szagot. Mi van, ha utol ér az a fickó? Megöl? Ha tovább rohanok, megint Ellingtonra bukkanok? Nem... Ez most teljesen más... Amikor egy házszerűségbe érek megállok. Ez olyan mint... Ne! Ez olyan mint egy elhagyatott elmegyógyintézet. Feladat? Kijutni! Miért? Vagy kijutok, vagy meghalok! Tudom! Először lassan lépkedek a folyosón. A vérszagot felváltja a fertőtlenítő és a rohadt hús szaga. A falon szakadt tapéták, a padló hideg és néhol vérfoltok vannak. A folyosó vége ketté ágazik, mind a két irány vége sötétség. Nagy csörömpölést hallok magam mögül és elkezdek rohanni. Jobbra... Rossz döntés! Rájöttem amikor hörgésre lettem figyelmes és magam mögül lépteket hallottam. Mellettem egy fehér ajtó, rajta 666-os számmal. Veszteni valóm nincs, berohanok és becsapom az ajtót. Mikor megfordulok rosszul leszek. Erős vér és rohadt hús szag fogad, de a látvány mindent visz. Anyu és apu egymás mellett lógnak, felakasztva holtan. Joe bácsi, a nagybácsikám a mellkasában egy késsel ül egy székben, Cheryl és Geroge, por és hamu... Nem tudom, hogy honnan szedem, hogy ők azok, csak tudom... A nagyszüleim, unokatestvéreim és barátaim egy szobában, holtan...
- Selena... SELENA! Te tetted ezt! Miattad haltak meg! - Hallok egy hangok.
- Te voltál lányom! - Mondja anyám, akiről azt hittem halott.
A szobában lévő holtak bár nem mozdulnak, de mind engem hibáztatnak a haláluk miatt. Ne! Nem én voltam! Nem én tettem! Ártatlan vagyok! Esküszöm! Nekem csak annyi kell, hogy megint Ellington mellett feküdjek az ágyban! Apropó, hol van Ell? A választ sajnos hamar megkapom, ugyanis hallom, hogy kinyílik magam mögött az ajtó és Ellington lép be rajta. Tiszta vér és karcolás, seb. De él!
- Te... - suttogja miközben lehajtott fejjel felém jön. - Te... Te tetted!
Ellington a falhoz nyúl amiben egy kés van és azt kihúzza.
- Te tetted te mocskos ribanc! Te ölted meg őket! - Ordít rám és felém rohan. 
Egyszerűen annyira eluralkodott rajtam a félelem, hogy mozdulni nem bírtam. Magam mögött a holtak még mindig engem hibáztattak és Ell felemelte a kést. Ne tedd! nem én voltam! Hiába... Nem jön ki hang a torkomon... Nem bírok mozdulni, csak látom és hallom mi történik, de mielőtt Ell ide érne hozzám ismét sötétség lesz, de a hangok nem szűnnek meg.
- Dögölj meg! - Kiált Ellington és a szívembe szúrja a kést.
Ah! Ez fáj! Már a földön fekszem, nem látok, nem érzek szagokat, nem tudnám megmondani, min fekszek, minden érzékem oda, a hallásomon kívül. Hallom a vádló hangokat, és már azt is ordítják, hogy megérdemeltem.
- Jegyezd meg! Egy rohadt kurva vagy és megérdemelted azután amit tettél! Rohadj meg!
Ez Ellington hangja! Nem! Miért? Mér? MIÉRT? Mit tettem? Ellington kérlek! Én szeretlek...

Visszatértem! :) Remélem tetszett a rész és remélem, hogy komiztok, pipáltok sokat, sokan :) Remélem a nyár többi részében tudok lenni és ha esetleg nagyon rövid részeket hoznék, sajnálom, de az írás mellett tanulnom kell :/ További szép estét/napot!Jó szórakozást! :)
Em :*

Kis szünet jön... I feel :/

Sziasztok! 
Sajnálom, hogy nem hoztam múlt héten az új részt, és most se fogom :(
Minden kedves olvasómtól szeretnék elnézést kérni, de egy huzamosabb időre valószínűleg el fogok tűnni. Kell egy kis idő, gyűjtenem kell ihletet, a bloghoz, mert már két hete próbálok valamit írni, de még mindig csak másfél mondat van meg... Ha szeretnétek nagyon szívesen kiteszem, de nem hinném, hogy annyira érdekes lenne... Igaz, megtehetném, hogy addig ülök és agyalok amíg össze nem hozok valamit, de nem teszem! Nem azért mert azt szeretném, hogy ne olvassátok a blogom, mert én nagyon örülök annak, hogy van olyan ember akit érdekel mit írok, és szereti, hanem azért, mert ha erőltetem abból jó sosem lesz és gondolom olyan rész meg nem érdekel senkit, ami olyan semmilyen. Nem áll szándékomban egész nyárra eltűnni, vissza fogok jönni, amint lesz ihletem! 
Zárásképpen, egy angol írótól idéznék, amit úgy érzem, nagyon igaz!: 
"Amikor a fül soha nem hall dicséretet, a szív egy idő után elveszíti a késztetést a próbálkozásra." - Rob Parsons. 
Megértéseteket köszönöm, és jó nyarat mindenkinek!